2010. május 28., péntek

Az ellentétek egysége

A legelterjedtebb kínai jelkép a két lendületesen örvénylő, egybeötvöződő fekete-fehér forma, melyek mindegyikéből egy-egy köröcske a másikban is benne foglaltatik. Ez a JIN-JANG SZIMBÓLUM, ami az egyensúly, a harmónia és egyenlőség lényegét ragadja meg.

2010. május 24., hétfő

Hiszed vagy nem

A legtöbb emberben felmerülő kérdés a feng shuival kapcsolatban, hogy kell-e hinni benne? Nem csodálkozom ezen a kérdésen, hiszen a legtöbb ember ennek a tudománynak csupán a felszínével találkozik.

2010. május 20., csütörtök

A világon minden - él

Elődeink a világ minden kultúrájában tudatában voltak, hogy a bennünket körülvevő természet eleven szervezet. A prána, od, orgon, életenergia, ki vagy csi mind egyről szól: A VILÁGON MINDEN -ENERGIA.

2010. május 19., szerda

Azok a bizonyos megérzések

Hogy miért is erről szól az első bejegyzésem? Sokféleképpen kezdhettem volna bele az írásba, de egy hang belül rendszeresen azt mormolta: "legyen ez az első"! Nem sokkal ezután megérkezett az "aha" érzésem is, mert az emlékeimben keresgélve rájöttem, hogy kisgyerekként a megérzéseimmel mennyire szoros kapcsolatot ápoltam.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...