2010. július 27., kedd

A Bagua életterületei 2.

Nézzük tovább, MIRŐL SZÓLNAK A BAGUA ÉLETTERÜLETEI. A felosztást kiegészítettem azzal, hogy az egyes trigramok, az öt elem közül mely elemmel hozhatók kapcsolatba.


4. GAZDAGSÁG, SIKER

A trigram kulcsszava a gazdagság. Ezt a területet, sajnos sokan csak a pénz területeként értelmezik, és azt remélik, hogy a feng shui módszereivel egyik napról a másikra munka nélkül válhatnak gazdaggá.
Azonban a feng shui a gazdagságot nem a lottó ötösre, milliós bankbetétekre, kacsalábon forgó villákra vonatkoztatja. A Ji Csing tanítása a lassú, fokozatos, kockázatmentes és becsületes gyarapodásról szól.
Ha a szaktudásunkat nyereségesen és tisztességesen alkalmazzuk, akkor tudjuk jövőnket anyagilag megalapozni.

Nem csak az anyagi jólét megteremtéséről szól ez a terület, hanem azoknak a pillanatoknak a megéléséről is, amikor belső gazdagságot és áldást érzünk. Meg kell látnunk mindenben, amit a sors küld a szépet és a rendkívülit. Hiszen többnyire az apró dolgok a valóban fontosak. Sok dolognak örülhetünk nap mint nap akkor is, ha megint nem nyertünk a lottón, vagy ha éppen életünk nehezebb szakaszába értünk.

Lehetnek sokáig magunkban hordozott gyerekkori minták, amelyek miatt rengetegen azt gondolják, hogy az élet inkább teher, hogy a jólét és a boldogság csak másoknak adatik meg. De a Bagua átlósan szemközti sarkában lévő pártfogók területe (6) világosan közli, hogy a tartós anyagi és szellemi bőséget csak akkor vonzzuk, ha képesek vagyunk adni is. Ez az adakozás és elfogadás törvénye.

A siker körébe azok az eredmények tartoznak, amelyekért kitartóan, állhatatosan cselekszünk, és ezeket a törekvéseinket a Sors látszólag véletlenül díjazza. Cselekedjünk, végezzük feladatainkat, mert a semmittevés nem hozza meg a várt sikert!

Egy vállalkozás életében a gazdagság a valódi haszon, de ezt csak akkor érhetjük el, ha jó árut termelünk, vagy ha minőségi szolgáltatást tudunk nyújtani. E nélkül bármilyen feng shui eszköz felesleges "befektetés".


5.  KÖZÉPPONT

Az összes ázsiai küzdősport a test közepéből meríti az erőt. Ez az övezet az alhasi rész, nevezik napfonatnak, szolárplexusnak, hararának is. A közép nemcsak az emberi testen található meg, hanem minden épületben és lakásban. A lakhely középpontjába fut össze minden életterület, ami itt található egész életünkre, és minden ott lakóra kihat. Mint ahogy egy kiadós étkezés után szinte lehetetlen összpontosítani gondolkodásunkat, úgy a lakás élete is belsőleg megbénul, ha a központ eldugult. Ezért tradicionálisan ezt a területet üresen hagyják, hogy az energia szabadon áramolhasson, és az egyes életterületeket csak a saját zónájukban erősítik.


6. PÁRTFOGÓK, UTAZÁS

Segítőkész emberek, bizalmas segítőink akár élő fizikai személyek, akár mint az égi hierarchiák segítői. Mesterek, szentek, példaképek, tanítók, gondolkodók, angyalok, vallási vezetők; kinek-kinek hite szerint. Ezen a területen a velük való intenzív kapcsolat nyilvánul meg, lehet ez egy meditációs terület, elmélkedésre alkalmas zug, vagy akár egy házi oltár.

Utazásaink lehetnek konkrét úti célok, de az életutunkon való haladást is jelenti.
Érdemes ezzel a területtel foglalkozni, ha valaki még keresi a valódi életfeladatát, ha több tanult szakmája van, és szeretné megtudni mi a legfontosabb további fejlődése szempontjából.

A lakásnak ez a leginkább jangos, azaz férfias energiájú zónája. Ugyanúgy, mint a nőknél, a férfiak életében is különböző szakaszok, szerepek vannak. De ez a terület sem csak a férfiak szempontjából fontos, mert a nők életében is kellenek a férfias energiák. Nemtől függetlenül mindenkinél előfordulhat, hogy problémák adódnak az önérvényesítéssel, hogy nem tud döntést hozni, vagy éppen képtelen nemet mondani; akkor is ezzel a résszel kell foglalkozni.

Minden cég életében vannak kapcsolatok, személyek, akik segíthetik, támogathatják a vállalkozás fejlődését. Ha nehezen szerzünk meg különféle engedélyeket, ha túl gyakoriak az ellenőrzések, vagy akár a bírságok száma is csak növekszik, akkor is szenteljünk több figyelmet ennek az életterületnek.


7.  ALKOTÓKÉSZSÉG, GYEREK

A trigram kulcsszava a gyerek, jelentése pedig arra utal, hogy bátorítsunk másokat, teljesítsék ki önmagukat. A szülőknek gyakorta kell bátorítani gyermekeiket, tanulják meg alkotó módon kifejezni magukat. Ugyanez áll saját kreativitásunkra. Ha csak ülünk és a tévét bámuljuk, ha mindent készen veszünk (mert ugye megkapjuk), természetes, hogy egyszer csak elapad belső energiaforrásunk. Bátorításra, csodálatra és sok-sok játékosságra van szükségünk, hogy felszabadítsuk és megerősítsük alkotókedvünket.

Ha újra tevékenyek akarunk lenni, ha új ötleteket, alkotói ihletet szeretnénk, akkor aktivizáljuk ezt a területet. Az alkotás az ember számára minden esetben örömöt jelent, mint ahogy örömmel és boldogsággal kellene, hogy eltöltsön bennünket a puszta létezésünk, a pillanat maga. Ehelyett akkor vagyunk boldogok, ha megszerzünk magunknak valami értékesnek vélt dolgot: új autót, gyönyörű házat, méregdrága ruhakölteményt. Ezek nélkül értéktelennek érezzük magunkat, az értéktelenség érzése pedig egyenes út a lelki megbetegedésekig.
Hamis vágyak helyett, fedezzünk fel igazi örömforrásokat, akár úgy, hogy újra felvesszük a Természettel a kapcsolatot (szabad levegőn végzett mozgással, kirándulással, nyers növényi ételek fogyasztásával) akár úgy, hogy valamilyen alkotó tevékenységet végzünk.

Ez a terület természetesen gyermekünkkel való kapcsolatunkat is jelenti. Ha problémás lett velük a kapcsolat, ha nehézségeink támadtak velük az utóbbi időben, akkor is erre a zónára kell koncentrálnunk.

Munkahelyek esetében ennek az életterületnek az energiája szükséges az újító ötletek beindításához. A gyerekek a beosztottakat jelzik, ha zavarmentes, jobb viszonyokat szeretnénk teremteni akkor is ezen a területen alkalmazhatunk feng shui orvoslási eszközöket.


8. ÖNMŰVELÉS, TUDÁS

Akár a gyerekek szempontjából, akik még tanulmányaikat folytatják, akár ha saját szakmai fejlődésünkről, illetve a világ dolgairól való tudásunk gyarapításáról van szó, kiemelt területe ez a lakásunknak. Itt aktivizálható a képesség, hogy szeressünk tanulni, hogy örömmel sajátítsunk el új ismereteket.

Azonban az igazi tudás jóval több az ismeretek rendszerezett halmazánál. Az igazi tudás valójában a bölcsesség csírája. A Ji Csing arra utal, ha elegendő időt töltünk a hegyen, tudásunk földje dús és termékeny lesz. Amikor valaki spirituális tanulásba, gyakorlatokba kezd, amikor saját belső tereinket akarjuk megközelíteni, akkor is kiemelten fontossá válik ennek a területnek az energiája, és az, hogy képesek legyünk elmerülni a csendben. Csendre van szükségünk ebben az egyre hangosabb és lendületesebb mindennapi életben.

A cégek életében a tudás kulcsfontosságú, hiszen ez mutatja a dolgozók szakmai hozzáértését, hogy megvan a képességük a feladatok elvégzéséhez.


9. HÍR, HÍRNÉV

A tűz jellemzője, hogy szélsebesen terjed, lángba borít mindent - ez a hírekre is igaz. Bármilyen hírünket keltik akár a munkahelyünkön, akár baráti körben, az velünk marad - akár melegít, akár éget. Ha valaki sorozatosan igaztalan pletykák áldozata, akkor ezen a területen tehet ellene.
Ha szükséges, akkor elsődlegesen saját magatartásunkon kell változtatni, csak ezután várhatunk segítséget a feng shuitól.

Ez a terület is ugyanúgy szól a gyermekek iskolában elért eredményeiről, a tudásuk alapján kapott értékelésekről. Ha megvan a szorgalom, de ez mégsem úgy mutatkozik meg, mint kellene, akkor is ezzel az életterülettel van teendő. A jó értelemben vett önreklámnak, és a teljesítményünk elismerésének is ez a terület adhat új energiát.

Vállakozások esetében a szakmai körökben terjedő hírekkel, és cég ismertségével áll kapcsolatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...