2010. december 13., hétfő

Feng shui a belső világ útján

Bízom benne, hogy ha azt halljátok: feng shui, már nemcsak a különféle szimbólumok, dísztárgyak ide-oda pakolgatása jut eszetekbe.Való igaz, a feng shui nagy része azzal foglalkozik, hogy hogyan vonzzon anyagi bőséget hozó energiákat.

Vágyunk és törekszünk a sikerre, a jólétre, az anyagi gyarapodásra, az egészségre, a szerelemre, a családra. És ez így van rendjén, de végső vágyunk elrugaszkodhat a fizikai síktól, az anyagi világtól a spirituális birodalmak irányába, amikor már az élet mélyebb értelmét, a valóság igaz természetét kezdjük el kutatni.

Érdemes tudni (vagy éppen csak érdekes), hogy amikor materiális igényeinket elégítjük ki, azzal a testünk három alsó csakráját boldogítjuk. Azokat az energiaközpontokat, amelyek a külső érzékeket uralják. Ezek: a gyökércsakra (olyan aspektusokat foglal magába, mint a külső csi, törekvések, szeretet, túlélés, biztonságvágy), a szexcsakra (a szexuális energia, a kreativitás, a nyers érzelmek központja), a napfonatcsakra (a személyiség minden aspektusa ide összpontosul, vágyindítattású, és itt elégül ki az összes élelemre, szeretetre, biztonságra, családra vonatkozó anyagi igény).
A felső négy csakránk a szellemi érzékekkel vannak összekötve. Ezek: a szívcsakra, a torokcsakra, a harmadik szem csakra és a koronacsakra. A taoista mesterek szerint ezeket a felső csakrákat bizony nagyon nehéz kielégíteni, mindaddig, amíg az ember az alsó csakrákat teljesen ki nem elégítette. Természetesen ez nem vonatkozik arra a személyre, aki olyan magas szellemi tudatosságra szert nem tett, amely az alsó csakrák kielégítését lényegtelenné teszi...


Bármi is legyen a célunk, amit a feng shui segítségével szeretnénk elérni, önmagunkat soha nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Átalakíthatjuk a külső környezetünket, hogy akadálymentesen áramolhasson az éltető energia, kitakaríthatjuk a lakásunkat, kidobhatjuk a felhalmozódott felesleges dolgokat az életterünkből; de ha mentális akadályokba ütközünk, nem fogjuk élvezni erőfeszítéseink eredményeit. Van, aki azt mondja, hogy a mentális mérgek a dühből, haragból, ragaszkodásból, tudatlanságból keletkeznek. És kétségtelen, hogy ezek mind ártalmasak, de egyik sem hat annyira alattomosan mint az, amikor valami negatív érzést akarunk elnyomni magunkban. Ha így teszel, azzal csak azt éred el, hogy amitől meg akarsz szabadulni, az még mélyebbre kerül benned, a tudatalattidba. Ez a tudatalatti része az elmének kilencszer erősebb, kilencszer nagyobb, mint a tudatos elme. El lehet képzelni, hogyha az amit elfojtottál egyszer a felszínre kerül, mert az utat megtalálja magának, az biztos, az hányszoros erővel fog kitörni, úgy és akkor, ahogy és amikor nem is számítanál rá.

Ami az elme negatív elképzeléseit illeti, azt ki kell adnunk magunkból; az semmit sem ér, ha pozitív elképzelésekkel nyomjuk el. Például haragszol valakire, dühös vagy, de ezeket az érzéseket elnyomod magadba, erőt veszel magadon, és megpróbálod az energiát pozitívra változtatni. Mosolyt, a szeretet érzését próbálod magadra erőltetni, de tudod, hogy ezzel becsapod önmagad. Még mindig dühös vagy? Hát persze, a felszínen hiába mosolyogsz, csak az ajkaid mosolyognak. A mélyben semmi változás nem történik.
Hány és hány negatív érzés van az életben; nem kedvelsz embereket, nem kedveled önmagad, nem kedvelsz dolgokat, helyzeteket; ez a hulladék pedig mind összegyűlik a tudatalattidban. Folyamatosan ártasz magadnak, folyamatosan sebeket ejtesz a lényeden ártó gondolatokkal. Nem más teszi ezt veled, saját magad építed a börtönöd, amelyben élsz. Ha vállalod a felelősséget, hogy te magad rontod el a dolgaidat, akkor megváltozhatsz, akkor el tudod hagyni a régi mintákat. A kulcsszó az egyéni felelősségvállalás; ha egyszer elismered, hogy te vagy a felelős, akkor azt is felismered, hogy meg tudsz változni, abbahagyhatod önmagad bántását, megszüntetheted a szenvedést. A kulcs a te kezedben van.

Amit mentális szinten meg kell tennünk, hogy működjön életünkben a feng shui:
  • Legyen tisztázva a konkrét célkitűzésünk, a motivációnk.
  • Legyen hitünk a megvalósulásban, de ne legyen görcsös, erőszakos az akaratunk; ez épp hogy blokkolni fogja a megvalósulást.
  • Ne arra koncentráljunk, hogy mit nem szeretnénk, hanem arra, amit szeretnénk elérni. Vigyázzunk a gondolatainkkal, minden (a jó és a rossz is) visszatér hozzánk - és másokhoz is - a gondolatnak teremtő ereje van!
  • Ne a múlton rágódjunk, és ne a jövőben éljünk; csak a jelenben tudunk cselekedni!
  • Nézzünk szembe a negatív dolgokkal, ismerjük el létezésüket, a felelősségünket, és a pozitív megerősítéseket ne a negatív érzéseink elnyomására használjuk.
  • Pozitív megerősítéseket mindazonáltal használhatunk énképünk megerősítésére, önbizalom-építésre, önerősítésre, feszültségcsökkentésre. Használjuk az elménket jó dolgokra, hogy mindennapjaink egyre harmonikusabban teljenek; a lehetőség mindenkinek adva van. Pozitív megerősítés példákat olvashatsz az oldalsávban. Az ERŐNYERŐT ha erre jársz, használd jó szívvel és tiszta elmével:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...