2011. március 1., kedd

A meleg, barátságos gyerekszoba

Ha lakáskörülményekről esik szó, tudnunk kell, hogy a gyerekek életében azok még nagyobb jelentőséggel bírnak, mint amikor felnőtt emberekről beszélünk. A gyerekek fejlődésében különösen nagy szerephez jut a környezet, a lakás, és a lakásban található tárgyak egyaránt.
Természetesen a szülőkkel, testvérekkel való kapcsolat az elsődleges tényező, de lakberendezési kérdés is, hogy saját kis életük milyen körülmények között indul, hogy mit ismer meg először a világból, mit szeret meg, és később mit fog majd természetesnek, szépnek tartani. Ahogy a kisgyerek kamaszodik, majd felnőtté válik, úgy kell egyre több kihívással szembenéznie. A gyerekszobának ezért biztosítania kell a félrevonulás lehetőségét, és a támogató energia áramlását.

A GYEREKSZOBA helye függ a ház alaprajzától, a gyermek korától és persze a gyerekek számától. Egy újszülöttnek a szülők szobájában is berendezhetünk egy sarkot, de ha külön szoba mellett döntünk, akkor az mindenképpen a szülői háló közelében legyen. A kisgyereknek a mozgáshoz helyre, tágas játszó- illetve kibontakozási területre van szüksége,  idejük nagy részét itt fogják eltölteni. Ezért, ha módunkban áll, engedjük át a gyerekeknek a világosabb, nagyobb helyiségeket a lakásban. Ahogy nőnek a gyerekek - főleg a kamasz korba érve - egyre jobban szeretnének elkülönülni a szülőktől, ilyenkor arra kell törekedni, hogy egymás zavarása nélkül mindenki élhesse a saját privát életét.

De kanyarodjunk vissza abba a korba, amikor a kisgyerek a lakás berendezésén és tárgyain keresztül szerzi meg az első élettapasztalatait. A gyermekek kíváncsisága sokszor minden akadályt legyőz; rendkívül találékonyak, de tapasztalatlanok. A fő hangsúly ezért biztonságon van!
  • A konnektorokat dugozzuk le, az állandó elektromos berendezések vezetékét ne hagyjuk szabadon futni.
  • A radiátort, konvektort egészen vegyük körül védőburkolattal.
  • A lámpákat rögzítsük a falhoz, vagy más felülethez.
  • Az ablakra tegyünk biztonsági zárat, az alsó üvegtáblák biztonsági üvegből készüljenek.
  • A gyerekágy legyen masszív, amelyen nincsenek kiugró részek.
  • A négyévesnél kisebbek ne aludjanak emeletes ágy fölső szintjén; a fölső szinten legyen védőkorlát; a létra legyen biztonságos.
  • Széket, vagy ágyat soha ne tegyünk ablak alá.
  • A könyvespolcokat, szekrényeket csavarozzuk a falhoz.
  • Semmilyen felület ne legyen mérgező, ólommentes festéket használjunk.
  • Sehol ne hagyjunk éles, szilánkosan hasadó szegélyeket.
  • Szőnyeget csak gumihálóval tegyünk le, és melegburkolatot használjunk.

Egy gyerekszobára azt lehet mondani, hogy "lakás a lakásban", hiszen sokféle funkciót be kell töltenie: itt alszik, játszik, tanul a gyerkőc, ide jönnek a játszótársak, majd a barátok, akik lehet ott is alszanak egyszer-egyszer; itt vannak a ruhaneműi, személyes tárgyai. Tehát egyáltalán nem mindegy milyen bútorokkal töltjük meg a gyerekszobát; a szülők régi, kiselejtezett bútorai egyrészt a szabad játszóterületből jócskán elvehetnek, másrészt a felnőttek bútorai többnyire alkalmatlanok a gyerekek számára, és idegenek az ő világuktól. Minden nehéz bútordarab nyomasztóan hat a növekvő gyermek energiájára.


A gyerekek jó közérzetének biztosítása érdekében, a bútorok elhelyezésekor vegyük figyelembe, hogy az ÁGYAT az ajtótól messzire, de rálátással az ajtóra helyezzük el; semmiképpen ne állítsuk ablak alá, sem hideg- vagy zajos falra.

Az ÍRÓASZTAL optimális elhelyezése sokszor elég nehéz a helyhiány miatt. El kellene kerülni, hogy gyermekünk az ajtónak háttal üljön; ebben az esetben segíthet egy tükör, amely lehetővé teszi, hogy lássa, mi zajlik a háta mögött. Ha közvetlenül a szabadba nyíló ablak előtt van a tanulóasztala, akkor viszont esetleg hajlamosabb lesz a figyelmetlenségre és az álmodozásra, s ez megnehezítheti számára a tanulást.
Az íróasztal akkor van a legjobb helyen, ha a csemeténk az ablaktól oldalra, a falnak háttal ül (védettség érzés), és láthatja az ajtót. Az iskoláskor előtti gyerekek játékasztalát pedig jó, ha többen is körülülhetik, és ha a helyéről elmozdítható.

A ruhák tárolására alkalmazott szekrényeknél lényeges, hogy beosztásával együtt a gyerek testméretéhez alkalmazkodjon, és így azt önállóan is tudja használni.

De mi is lehetne fontosabb egy kisgyerek életében, mint a JÁTÉK? A játékot megszerezni, szétszedni, rendben tartani, úgy ahogy azt ő jónak látja, a játékok könnyű hozzáférhetősége döntő fontosságú része a berendezésnek. Ezenkívül hagyjunk a szobájában egy falrészt olyan felülettel, amire firkálhat, vagy ahova kitűzheti a rajzait, neki tetsző képeket.

A színek iránti szeretet a gyerekeknél ösztönös, a szülők tapasztalhatják is, hogy a kisgyerek először az élénk színű játékok után nyúl. És mivel a játékok már önmagukban is erős és gazdag színhatást jelentenek, ezért a nagy felületek (falak, padlók) erős színezését jobb elkerülni. A legkisebbek szobájában használjunk inkább pasztellszíneket a falra, viszont náluk érdemes a mennyezettel foglalkozni. A nagyobbak szobájában már lehetnek élénkebb falfelületek, és a színválasztásnál figyelembe vehetjük a gyermekünk születési év elemét is.

Gyerekszobánál a déli, délkeleti vagy délnyugati tájolás a legjobb, mindenesetre az északi tájolást kerüljük. Mindenhez, amivel gyermekünk foglalkozik, jól világító lámpára van szükség. Kell általános (mennyezeti) megvilágítás, ami az egész szobát megvilágítja, a már olvasó gyereknek az ágynál is kell lámpa, ez a saját kuckó érzetét is erősíti. Legyen külön világítás a tanulóasztalnál is természetesen, az éjszakai jelzőfény pedig mind a gyerek, mind a szülő számára megnyugtató lehet. A fényekkel, különféle lámpákkal is fokozhatjuk a gyerekszoba meleg, barátságos hangulatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...