Van úgy az ember, amikor végigmegy egy utcán, azt érzi: igen, pontosan ez az a hely, ahova tartozik; ez az a város, városrész vagy kerület, a világnak ez a pontja. Vagy inkább az jár a fejében, hogy valójában nem ide tartozik, hogy szívesebben lenne valahol egész máshol. Ezt volt szerencsém nekem is megtapasztalni, és azoknak is minden bizonnyal, akik már többször lakhelyet változtattak életük folyamán.
Minden város, község, falu, minden lakókörnyezet sajátos kisugárzást bocsát ki, mindegyik sajátos hangulatot kelt. Ezek a hatások a saját belső világunkkal összeérve keltik a fentebb leírt érzéseket, és segíthetnek döntést hozni, hol is élünk szívesen.
Természetesen előfordul sokszor, hogy korlátozott a választás szabadsága, és a lakótelepi élet is természetessé válhat általában annak sivárságával együtt. Az ember képes rá, hogy hozzáidomuljon a taszító körülményekhez, bebeszéli magának, hogy a környék nem is annyira rossz, a lakás nem is annyira zajos, a térbeosztása megfelelő - ezzel sok stressz okozóját átértékeli a tudatában (ami a tudattalanban nem lehetséges! ).
De vajon milyen tényezők szabják meg, hogy a lakók jól érzik magukat vagy felőrlődnek a konfliktusokban? Hiszen önmagában a legtágasabb és legkényelmesebb lakóterek, a legdrágább, műszakilag minden földi jóval felszerelt konyhák sem nyújtanak biztosítékot arra, hogy valakinek az élete egy ilyen lakásban békében vagy boldogságban fog telni. Nyilvánvaló, ebben a kérdésben az a döntő, hogy a lakás megfeleljen az igényeknek, mégpedig az összes ott lakónak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A hellyel való azonosulás igényén kívül, amiről pár sorral feljebb írtam, itt van például a saját tér iránti igény. A tulajdon és a saját terület az emberi lét biológiai alapkövetelményeihez tartozik. Ismerjük "Az én váram, az én házam" mondást, ami arra utal, hogy saját területükön belül még azok is domináns szerephez jutnak, akik semleges területeken egyébként másoknak alárendeltjei.
Ha sok embernek kell együtt dolgoznia egyetlen helyiségben, akkor gyakran nyomás nehezedik a személyes mező láthatatlan határaira. Ez stresszt válthat ki, ami pedig megnehezíti a figyelem összpontosítását. Szerencsés esetben valaki a saját területét valami módon elválaszthatja, például saját irodája lehet cégen belül, ha viszont többekkel kell osztozni egyetlen téren, akkor legalább jelképesen, paravánokkal, választófalakkal tudnak korlátokat emelni, amelyek láthatóvá teszik láthatatlan személyes terük határvonalait.
És mi a helyzet a közös lakásban élő párokkal, hiszen a területfoglalás az adott feltételek mellett - ami szinte kizárólag közös helyiségeket ismer - nem lehetséges. A közös lakásban elkezdődnek az első harcok, és általában a párok nem ismerik fel miről is van szó, csak szenvednek attól, hogy a másik állandóan figyeli őket, hogy nem enged, hogy nem hajlandó egyezkedni, hogy hatalomvágyó és önző. Hétköznapi dolgokon kirobbanó viták, kis dolgok felnagyítása olyan indulattal és szenvedéllyel, hogy tudjuk harc ez javából, amelyet az ember ösztönösen folytat az őt megillető területért. Mivel mindkét fél meg van győződve a saját igazáról, arról, hogy csak a társa idegesíti őt, nem is gyanakszik egyikük sem a dolog lakóhellyel való összefüggésére. A válással, szétköltözéssel tulajdonképpen azt a célt érik el, amelyre tudat alatt az összes harcukkal és veszekedésükkel törekedtek: jelen esetben kielégítették a saját tér iránti igényüket.
A saját tulajdon és a személyes terület elvének állandó elfojtása agressziót, veszekedést szül vagy betegségben és szenvedésekben nyilvánulhat meg. Amint valakinek egyre több saját lelki területre van szüksége, annál nagyobb lesz az igénye a kizárólag saját élettérre, a saját szobára. Ez a saját szoba az a meghitt, személyes terület, ami legbenső lényünk kivetülése. Valódi menedék, ahol az ember cselekedhet, magára maradhat, s ha akar kitérhet a másik ember figyelme elől, ahol akár butaságokat követhet el, anélkül, hogy mások bírálnák a cselekedeteit A szabványosított lakásbeosztáshoz tartozó szabványosított lelkekből, csak a a saját térben nőhet fel, és bontakozhat ki saját, tökéletes egyéniségünk.
Legközelebb ennek a témának a folytatásával jövök...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése