2010. november 24., szerda

A Víz elem szervei: a húgyhólyag és a vese

Tovább haladunk a forró nyárból a hideg télbe; a Víz elemhez érkeztünk, és a két egymáshoz tartozó szervhez, amely a HÚGYHÓLYAG ÉS A VESE. E két szerv közös erővel szabályozza a test vízháztartását. A vese kiválasztja a vizeletet, amelyet a húgyhólyag összegyűjt, és tárol addig, amíg az el nem hagyja a szervezetet. A szervezet folyadékrendszerének részei a vér és a nyirok, ezért ezek is szoros kapcsolatban állnak a Víz elemmel.

Akikben a Víz elem gyenge, különösen borzasztónak tartják a telet és nagyon érzékenyek a hidegre, ilyenkor a meglévő különféle betegségek pedig csak súlyosbodnak. A legtöbb embert ez az évszak viseli meg a legjobban; könnyebben telepszenek rá különböző betegségek a szervezetünkre. Segíthetünk megelőzni a bajokat, ha jó melegen öltözünk és külön védjük a vesetájékot is; ha melegítő hatású és tápláló ételeket fogyasztunk, és ha minél többet pihenünk. Azzal, hogy télen inkább visszavonulunk és begubózunk, segítjük energiánkat épségben tartani, táplálni és feltölteni.

A vese állapotát az arcon a szemek alatti rész tükrözi; ha egyensúlyzavar van ebben a szervben, akkor a szem alatti terület enyhén püffedt lehet és kékesfekete árnyalatot ölthet (ez a víz elem színe).
Minden csont - a gerincoszlop, a fogak és a koponya is - a Víz elemtől kapott energiának köszönheti erejét és szilárdságát; a csontok fejlődése és karbantartása a vese egészségétől függ (ugyanez vonatkozik a csont-, a gerinc-, és az agyvelőre is). Az elem külső megjelenítője a haj. A kínai orvoslástan szerint az egészséges fénylő haj erős vese-energiára utal; a száraz, fénytelen, töredező, elvékonyodó, korán őszülő haj hátterében a vese-energia gyengesége is meghúzódhat.

A húgyhólyag napszaka 15 órától 17 óráig tart; a szervezet ebben az időszakban végzett vizelés révén szabadul meg a napközben felhalmozott salakanyagoktól. A vese napszaka 17 órától 19 óráig tart; erre az időszakra esik a szervezet energiájának a mélypontja.

A vizeletkiválasztó rendszer a húgyhólyagból, a vesékből és a húgyvezetékekből áll. A húgyhólyagnak fontos szerep jut a salakanyagok kiválasztásában és a méregtelenítésében.  Az egész szervezetünkben a húgyhólyag az egyik legérzékenyebb szervünk. A félelem és a sokk is vizelési ingert válthat ki, így azt mondhatjuk, hogy nemcsak fizikai ingerekre reagál, hanem érzelmeinkre is.
A húgyhólyag egyensúlyi zavarai következtében testünk és szellemünk a folyadékokkal kapcsolatos legkülönfélébb nehézségekkel találja szembe magát. Ilyen  tünet például az ízületek törékenysége; krónikus szomjúság; kiszáradás; a vizelés túl gyakorisága vagy épp megritkulása; elégtelen vagy a nagyon is túlzott verítékezés. Ha a húgyhólyag nem megfelelően üzemel, annak hatását szervezetünk összes többi része is megsínyli.

A hólyagra csakúgy mint a vesére nagy hatással van a félelem. A hólyag-energiájának az egyensúlya könnyen kibillen azoknál, akik mély depresszióval küzdenek, akik nem bírnak lépést tartani a világ változásaival vagy akik egyszerűen nem tudnak felülkerekedni a mindennapi élet problematikus helyzetein. A gyermekekre különösen érvényes ez, és jól megfigyelhető, hogy a szorongó, kiegyensúlyozatlan gyermekeknél milyen gyakori az ágyba vizelés.

A vese kettős szerv, alakjuk mint a fülkagylóé. A derék fölött, a hát alsó részében helyezkedik el.
A vese a máj méregtelenítő munkájában is tevékenyen részt vesz; ha a szervezetben sok a méreganyag, az megterheli a vesét. A vérnyomást is a vese szabályozza, ha túl sok só kerül be a szervezetünkbe magas vérnyomás kialakulására van esélyünk. A vesék összeköttetésben állnak a mellékvesékkel; bennük termelődik az adrenalin nevű hormon, amely vészhelyzetben a véráramba ömlik. A folyamatosan növekvő számú allergiás jelenségek a stresszel együttesen teljesen leterhelik a vesét és a mellékvesét; ez pedig egyenes út a legkülönfélébb betegségek kialakulásához és a mind általánosabb kimerültség felé.

A kínai szemléletmód szerint belső szerveink közül is a vese a legbelsőbb, és ebben lakozik a Jingünk.  Ha egyszer a Jing kimerül, nagyon nehéz újra feltölteni, ezért a kínaiak nagyon lényegesnek tartják, hogy megőrizzük vesénk egészségét. A Jing hiányára utal többek között a korai öregedés, a letargia, a tétova viselkedésmód, a hát alsó részében jelentkező fájdalom. Vesénk energiája, ahogy idősödünk úgy csökken; ezért fordulhatnak elő olyan öregedési jelenségek, mint például a nagyothallás, az emlékezőképesség romlása, a csontok törékenysége.

A veséről azt mondják, hogy a félelem tanyája. Ha a vese valamilyen működési zavarral küzd, az az érzelmek szintjén úgy mutatkozik meg, hogy megmagyarázhatatlan, homályos félelmek uralkodnak el az emberben. Az akaraterő és az ambíció is a Víz elem fennhatósági körébe tartozik. Kiegyensúlyozatlan a Víz elemünk, ha hiányzik az akaraterőnk; ha viszont túlteng a vese-energiánk akkor könnyen a munka megszállottjává válhatunk, de ennek a hajtóereje a kudarctól való félelem.

A Víz elem jellemző íze a sós, ez az ízanyag behatol a vesébe, és kis mennyiségben tápláló, erősítő hatással van rá; túl nagy mennyiségben viszont felboríthatja az elem egyensúlyát.

A Víz elemet támogató táplálékok és tanácsok:
  • A zellerben sok a nátrium; a miso nevű japán étel sót is, és laktobaktériumokat is tartalmaz.
  • A hal jótékonyan hat a vesére; az osztriga gazdag cinkben, amely pedig közvetlenül táplálja az ivarszerveket.
  • A feketebab, az aduki-bab, a spanyolbab gazdag káliumban (érdekes a veséhez kapcsolódó hasonlatosságuk színükben és alakjukban).
  • A köles lúgos kémhatású, csökkenti a szervezet savszintjét; a hajdina melegítő hatású; a búza és a rozs viszont a legsavasabb gabonafélék, ezért jobb mellőzni, ha éppen lúgosításra törekszünk (a vese tartja fenn a szervezet savháztartásának az egyensúlyát, és a vérben feloldott ásványi anyagok megfelelő szintjére is ügyel).
  • A cékla nagyon jó vesetisztító, plusz sok benne a kálium, a magnézium és az A-vitamin.
  • Nagyon jól tisztít még a szeder és az áfonya is. Az áfonyaszörp különleges vegyületeket tartalmaz, amelyek megakadályozzák, hogy a baktériumok megkapaszkodjanak a vizeletkiválasztást végző szervek bélésének sejtjeiben vagy a hólyag belsejében (a magas cukortartalomszint viszont semmivé teszi a hatást, ezért nem mindegy milyen szörpöt fogyasztunk).
  • A fekete szezámmagnak számos kedvező hatása van: javítja a vér minőségét,  fejleszti az izmokat, élesíti a látást, erősti a csontokat, serkenti a szervezet működését, segít megőrizni a fiatalosságot.
  • További Víz elemet erősítő táplálék a dió, brokkoli, vizitorma, petrezselyem, zöldbab, zöldborsó, saláta, különféle káposzta-félék, tök, fehérrépa.
  • A tengeri moszatban vagy az algában lévő protein különösen kedvező az emésztésnek és nagy mennyiségben tartalmaznak ásványi sókat.
  • A savképző anyagokból fogyasszunk minél kevesebbet (kávé, tea, édességek, sütemények, kenyerek, feldolgozott  ételek), a lúgos jellegű élelmekből viszont minél többet (pl. friss zöldség, gyümölcs, köles).
  • A nagy víztartalmú gyümölcsök (görögdinnye, szőlő) segítenek elhárítani a vesekő képződésének veszélyét.
  • A protein melléktermékének az albumennek a szintjét növelik, és ezzel árthatnak a vesének: a fekete csucsor családjába tartozó növények (bors, padlizsán, paradicsom, burgonya), a tejtermékek, a kagylók és a rákfélék, a citrusfélék és a csonthéjasok.
  • Ha a szervezetünkben a nedvesség szintje túlzottan lecsökken, könnyen vesekő képződhet; ezért is igyunk napi rendszereséggel jó sok tiszta vizet. De vegyük azt is figyelembe, hogy a vese csak bizonyos mennyiségű vízzel képes megbírkózni, úgyhogy ne essünk a mértéktelen vízivás hibájába se. 
Hasznos gyógynövények és fűszerek:
  • A csalántea jót tesz a hólyag fertőződései ellen, a mellékveséknek, és a már kialakult vesekő eltávoltásában is hatékonyan közreműködik.
  • A fahéj különösen jó kapcsolatban van a vesével, rajta kívül nagyon jó melegítő hatása van a gyömbérnek és a görögszénának is.
  • A pörkölt cikória javítja szervezetünk általános működését, és segít a csinek a lefelé irányuló áramlásában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...