2010. június 18., péntek

Az öt elem elve

A taoista gondolkodásmód - amit a feng shui alapjainak is tekintünk - a természet működésének megfigyeléseire épül, miszerint a világunkban mindig minden változik, egymásba alakul. A változás megállás nélküli, mint ahogy a Föld forog a tengelye körül.
A kínai tudomány a természet örök körforgását öt alapelemre vezeti vissza, amelyek egymáshoz való viszonyát, csakúgy mint a jin jang viszonyát, a versengés, küzdelem dinamizmusa hatja át, melyből a létezés fakad. A görögöknél, egyiptomiaknál, és az indiaiaknál is létezik az elemi felosztás, úgy mint: tűz, föld, levegő és víz. A feng shuiban az öt elem: a FA, TŰZ, FÖLD, FÉM és a VÍZ energia. Ezek az elemek kölcsönhatásban vannak egymással, hatást gyakorolnak ránk emberekre, és harmonizációs gyógymódként alkalmazhatjuk őket mindennapjainkban.

Az öt elem körforgása tavasszal kezdődik a fa elemmel, és télen a víz elemmel ér véget. E körforgásban az egyik elem a másikat szüli, kapcsolatuk kedvező hatású, ezért TÁPLÁLÓ CIKLUSNAK is nevezhetjük:

                                                a fából tűz lesz,
                                                a tűzből hamu és föld,
                                                a földből érctől dús telér,
                                                a kovács vasától a fém összesűrűsödik,
                                                és vizet hoz létre.

Az elemek azonban kedvezőtlenül is hathatnak egymásra, ilyenkor ROMBOLÓ CIKLUSRÓL beszélünk:

                                                a víz legyőzi a tüzet,
                                                a föld legyőzi a vizet,
                                                a fa legyőzi a földet,
                                                a fém legyőzi a fát,
                                                a tűz legyőzi a fémet.

Minden létező tartalmazza az öt elemet, egyikben az egyik, másikban a másik az uralkodó, de mivel egy körforgásról beszélünk, egyetlen elem sem lehet egyeduralkodó, szüksége van a többire.

Mivel mi emberek is a mindenség tagjai vagyunk, bennünk magunkban is megvan minden, akár a nagy egészben. Mind az öt elem ott van bennünk, bár születési évünktől függően természetünket egyik vagy másik elem uralja.
A gyakorlatban a feng shui praktikák és gyógymódok alkalmazásakor színeket a születési év eleme szerint választunk. Ebben az esetben a születési év eleme fontosabb, mint a személyi trigram elem (Gua vagy Kua szám), amit a Nyolc Trigram rendszer szerint határozunk meg, és a gyakorlatban másra használunk. Előfordulhat azonban, hogy a választott színek harmonizálnak mind a személyi trigram, mind a születési év elemével.

Születési évünk utolsó számjegyéből megtudhatjuk, melyik elem uralkodott az adott évben, és ezzel mi a születési év elemünk. Születési év utolsó számjegye:

  • 0 vagy 1:  fém
  • 2 vagy 3:  víz
  • 4 vagy 5:  fa
  • 6 vagy 7:  tűz
  • 8 vagy 9:  föld
Arra azonban figyelni kell, hogy a kínai naptár szerint, az újév kezdete eltér a mi nyugati január 1-i dátumunktól. Ez azok számára érdekes, akik év elején születtek, mert például, ha valakinek 1966. január 20-án van a születésnapja, a kínai időszámítás szerint 1965. Így 1966. január 20. a fa elemhez tartozik, míg 1966. január 21. már a tűz elemhez.

A következő táblázatból meg tudod nézni, mikor is kezdődött az adott év a kínai időszámítás szerint:

     
                                             



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...