Úgy gondoltam, hogy ez az év itt a blogban érjen véget valami igazán "szívet melengetővel és lelkesítővel", ami átkísér bennünket az új évbe.
2010. december 30., csütörtök
2010. december 13., hétfő
Feng shui a belső világ útján
Bízom benne, hogy ha azt halljátok: feng shui, már nemcsak a különféle szimbólumok, dísztárgyak ide-oda pakolgatása jut eszetekbe.Való igaz, a feng shui nagy része azzal foglalkozik, hogy hogyan vonzzon anyagi bőséget hozó energiákat.
2010. november 28., vasárnap
A Fém elem társszervei: a tüdő és a vastagbél
A kínai gyógyászat és az öt elemi fázis kapcsán a sorozatot a Fém elemmel és társszerveivel zárom. Ezek a szervek a TÜDŐ és a VASTAGBÉL. Feladatuk röviden: a tüdő a széndioxidot, a vastagbél a szilárd halmazállapotú salakanyagot távolítja el a szervezetből.
2010. november 26., péntek
A Fa elem társszervei: a máj és az epehólyag
Még messze van a tavasz, de nálam elérkezett az ideje, hogy beszéljünk róla, mert ez a Fa elem évszaka, és ennek a fázisnak a társszerve a MÁJ és az EPEHÓLYAG. Tavasszal a természet energiával telve újból életre kel és kiteljesedik. A növények kinőnek és elkezdenek terjeszkedni, ugyanígy az emberi szervezetben rejlő energia is megduzzad, és a mélyről a felszínre tör.
2010. november 24., szerda
A Víz elem szervei: a húgyhólyag és a vese
Tovább haladunk a forró nyárból a hideg télbe; a Víz elemhez érkeztünk, és a két egymáshoz tartozó szervhez, amely a HÚGYHÓLYAG ÉS A VESE. E két szerv közös erővel szabályozza a test vízháztartását. A vese kiválasztja a vizeletet, amelyet a húgyhólyag összegyűjt, és tárol addig, amíg az el nem hagyja a szervezetet. A szervezet folyadékrendszerének részei a vér és a nyirok, ezért ezek is szoros kapcsolatban állnak a Víz elemmel.
2010. november 22., hétfő
A Tűz elem szervei: a szív és a vékonybél
Az öt elemi fázis és a hozzájuk társuló belső szervek közül a sort a Tűz elemmel, a SZÍVVEL és a VÉKONYBÉLLEL folytatjuk.
A nyári forróság és a szikrázó napsütés a legkedvezőbb a növények számára, hogy azok teljes erőből növekedjenek. Az ember számára is fontos időszak ez, mert ahogy a Nap ilyenkor áll a legmagasabban az égen, ugyanígy a tetőfokán van belső melegünk és testi-lelki gyarapodásunk is.
A nyári forróság és a szikrázó napsütés a legkedvezőbb a növények számára, hogy azok teljes erőből növekedjenek. Az ember számára is fontos időszak ez, mert ahogy a Nap ilyenkor áll a legmagasabban az égen, ugyanígy a tetőfokán van belső melegünk és testi-lelki gyarapodásunk is.
2010. november 20., szombat
a Föld elem szervei: a lép és a gyomor
A környező világban minden ember úgy létezik, mint egy különálló kis világ, és minden ember ugyanabból az öt elemből tevődik össze, amelyekkel táplálkozik az étel és a levegő révén.
2010. november 18., csütörtök
Egészségünkre!
A most következő bejegyzésem (és még majd több is) a hagyományos kínai gyógyászat és táplálkozástan alapjaiba fog elkalauzolni.
2010. november 10., szerda
A tértisztításról
A fizikai nagytakarítás, rendrakás, lomtalanítás után elérkeztünk otthonunk, vagy akár munkahelyünk ENERGETIKAI SZINTEN TÖRTÉNŐ MEGTISZTÍTÁSÁNAK mozzanatához.
Címkék:
feng shui gyakorlat,
tértisztítás
2010. október 4., hétfő
A rend és társai - feng shui alapok
Tudom, kevesen lelkesednek ha takarításról, lomtalanításról van szó, de bizony az a helyzet, hogy a helyes feng shui felfogás a rendrakással és a szükségtelen, "kolonc" tárgyak kiselejtezésével kezdődik.
Címkék:
feng shui gyakorlat,
tértisztítás
2010. szeptember 5., vasárnap
Szimbólumok a Bagua életterületein
Most, hogy megismertétek a Bagua-térkép kezelését, valószínűleg rájöttetek, hogy otthonunkat e térkép szerint elrendezni gyakorlatilag lehetetlen. Nagy valószínűséggel a hálószoba nem a házasság és szerelem, a dolgozószoba nem a karrier vagy a gazdagság, a konyha nem az egészség bagua területére fog esni. Ha igen, annak örülünk, de ellenkező esetben sem esünk kétségbe!
2010. augusztus 24., kedd
Mit árul el az alaprajz?
Milyen a klasszikus feng shui elvei szerint a legtökéletesebb alaprajzú otthon?
Szabályos négyzet formájú, a sarkok nem éles szögeket zárnak be, hanem ívelt formájúak, tekintettel arra, hogy az egyenes és az ív találkozási helye energetikailag éltető csi-ben dús.
Szabályos négyzet formájú, a sarkok nem éles szögeket zárnak be, hanem ívelt formájúak, tekintettel arra, hogy az egyenes és az ív találkozási helye energetikailag éltető csi-ben dús.
Címkék:
alaprajz értelmezése,
feng shui gyakorlat
2010. augusztus 21., szombat
Mit kínál a Feng Shui?
Már egyszer említettem rövidkére sikerült első találkozásomat a Bagua-térképpel. Emlékeim szerint, egy női magazin mellékleteként botlottam bele, és bár fogalmam sem volt, mire lesz ez jó nekem, azért megcéloztam vele a bejárati ajtónkat.
2010. augusztus 18., szerda
Felelősség önmagunkért és másokért
Mielőtt további bejegyzéseket írnék a feng shui gyakorlatáról, szeretnék egy kis kitérőt tenni. Abban a korban élünk, amikor állandóan gyors és egyszerű "sikerrecepteket" keresünk valamennyi élethelyzet megoldására.
2010. július 27., kedd
A Bagua életterületei 2.
Nézzük tovább, MIRŐL SZÓLNAK A BAGUA ÉLETTERÜLETEI. A felosztást kiegészítettem azzal, hogy az egyes trigramok, az öt elem közül mely elemmel hozhatók kapcsolatba.
2010. július 26., hétfő
A Bagua életterületei 1.
Ma az egyes ÉLETTERÜLETEK JELENTÉSÉRŐL olvashatsz, és később ennek a módszernek a mindennapi életben való gyakorlati alkalmazásához próbálok segítséget nyújtani.
2010. július 20., kedd
Színekről még egyszer: színgyógyászat és csakratan
Ebben a bejegyzésben még mindig a színekről olvashatsz, igaz a feng shuitól eltávolodunk kicsit. Szó lesz a SZÍNGYÓGYÁSZAT fejlődéséről, a CSAKRATANRÓL, a színek és az emberek temperamentuma közötti kapcsolatról.
2010. július 15., csütörtök
A színek hatása és szimbolikája
A SZÍN FÉNY, maga az élet forrása, mindenhol színek vesznek körül bennünket. Érzelemkeltő hatásuk közismert, de az is igaz, hogy lelkiállapotunktól függően helyezünk előnybe vagy utasítunk el színeket.
2010. július 12., hétfő
Egy csipet színtudomány
Színekkel szépíteni otthonunkat, olyan környezetet teremteni, amely inspirál és kifejezi egyéniségünket, ízlésünket - olyan vágy, amely az ősidőktől fogva belénk van kódolva. Már a barlanglakó kőkori ősember is tudatosan használta a színeket, és elmondható hogy minden kornak, stíluskorszaknak voltak és vannak hagyományosan kedvelt és használt színei, színpalettái, díszitőelemei.
2010. július 6., kedd
A számok szimbolikája
A feng shuiban való elmerülés egyik legizgalmasabb hozománya, hogy kilépve a megszokott keretek közül, elkezdünk szimbolikusan gondolkozni. Ha az ember megérti a szimbólumok üzenetét, és azt önmagára vonatkoztatja, egyfajta beavatódást élhet meg, ami belső változást is hozhat.
2010. június 29., kedd
Bevezetés a szimbólumok világába
A formák, jelek, számok, színek és még rengeteg dolog mögötti láthatatlan tartalom, üzenet - a SZIMBÓLUMOK szövevényes, titokzatos világa. Nem a konkrét, hanem ami róla eszünkbe jut. Akkor is szimbolikusan kell gondolkoznunk, amikor meg akarjuk érteni a bágua szerinti nyolc életfeladatot, mert ez is egy szimbolikus rendszert takar. De ennyire ne szaladjunk előre.
Címkék:
feng shui elmélet,
szimbolika
2010. június 23., szerda
Az öt elem gyakorlati alkalmazásáról
A feng shui elvei szerint, minthogy az ember maga is az öt elem elegye, ott érzi igazán jól magát, ahol mind az öt elem megtalálható. Az öt elemi fázis: a Fa, Tűz, Föld, Fém és a Víz. Érdekes megfigyelni ennek az öt elemnek az ötvöződését a környezetünkben lévő tárgyakon, bár ezzel nincs mindig egyszerű dolgunk.
Címkék:
feng shui gyakorlat,
öt elem elve
2010. június 19., szombat
Az elemek jellegzetességei
Az előző bejegyzésben írtam az öt elem elvéről, most pedig külün-külön megnézzük, hogy az öt elemi szimbólum milyen sajátos energiákkal, jellemzőkkel és viselkedésmódokkal rendelkezik.
Címkék:
feng shui elmélet,
öt elem elve
2010. június 18., péntek
Az öt elem elve
A taoista gondolkodásmód - amit a feng shui alapjainak is tekintünk - a természet működésének megfigyeléseire épül, miszerint a világunkban mindig minden változik, egymásba alakul. A változás megállás nélküli, mint ahogy a Föld forog a tengelye körül.
Címkék:
feng shui elmélet,
öt elem elve
2010. június 12., szombat
Érzések és lakókörülmények hálójában
Számos NEGATÍV ÉRZÉS, mint az agresszió, düh, harag, beszűkültség, védtelenség érzése, diszharmónia, tehetetlenség, bűntudat, félelem, stressz azért jelenik meg az életünkben, mert valamilyen hajlamunkat vagy képességünket nem juttatjuk kifejezésre, és azt a tudatalattiba kényszerítjük.
2010. június 4., péntek
Az ideális feng shui telek
A feng shui szerinti vizsgálódást először mindig a KÜLSŐ KÖRNYEZETBEN kezdjük.
2010. május 28., péntek
Az ellentétek egysége
A legelterjedtebb kínai jelkép a két lendületesen örvénylő, egybeötvöződő fekete-fehér forma, melyek mindegyikéből egy-egy köröcske a másikban is benne foglaltatik. Ez a JIN-JANG SZIMBÓLUM, ami az egyensúly, a harmónia és egyenlőség lényegét ragadja meg.
Címkék:
belső feng shui,
feng shui elmélet
2010. május 24., hétfő
Hiszed vagy nem
A legtöbb emberben felmerülő kérdés a feng shuival kapcsolatban, hogy kell-e hinni benne? Nem csodálkozom ezen a kérdésen, hiszen a legtöbb ember ennek a tudománynak csupán a felszínével találkozik.
Címkék:
belső feng shui,
feng shui elmélet
2010. május 20., csütörtök
A világon minden - él
Elődeink a világ minden kultúrájában tudatában voltak, hogy a bennünket körülvevő természet eleven szervezet. A prána, od, orgon, életenergia, ki vagy csi mind egyről szól: A VILÁGON MINDEN -ENERGIA.
2010. május 19., szerda
Azok a bizonyos megérzések
Hogy miért is erről szól az első bejegyzésem? Sokféleképpen kezdhettem volna bele az írásba, de egy hang belül rendszeresen azt mormolta: "legyen ez az első"! Nem sokkal ezután megérkezett az "aha" érzésem is, mert az emlékeimben keresgélve rájöttem, hogy kisgyerekként a megérzéseimmel mennyire szoros kapcsolatot ápoltam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)